A Ten Belles az egyik legeredetibb hely a Gare de L’est környékén. A laktató saláták, napi levesek és az eszméletlenül finom fahéjas sütemény mellett a helyi franciák társasága a hely erőssége. Kevés turista, sok eredeti élmény!

A Ten Belles a HolyBelly kávézóhoz hasonlóan Párizs 10. kerületében található, így egymás után néztem meg a két helyet. A Holy-ban nem ettem csak egy vajas, lekváros Tartine-t, így még jócskán éhes maradtam. Vasárnap a Ten Belles is elég zsúfolt, de közel sem volt olyan drámai a helyzet, mint a HolyBelly-ben, ahol sorba kellett állni. Amikor megérkeztem épp volt egy szabad asztal, és később is szabadultak fel helyek, aki bejött, mindenki egyből le tudott ülni. Nem volt semmi sorban állás!

A Ten Belles-ben kevesebb turista szokott megfordulni, a barista hölgy kevésbé magabiztosan beszélt angolul, és a vendégek is nagyon franciásnak tűntek. Például az én asztalom mellett két fiatal francia csaj tartott kávézós traccspartit. A barista hölgy kedves és segítőkész. Latte-t kértem és egy salátát, majd ráböktem egy fahéjas süteményre, ami tipikusan a ronda és finom kategóriába tartozott. Elég furcsán festett a szabálytalan elterülő csiga formájával, de az íze isteni! Fahéjas, rengeteg dióval. Hmmm....

A salátám az eddig kóstolt ételekhez képest kicsit szokatlan volt, de finom. Amennyire ki tudtam találni az összetevőit, bulgur, brokkoli, paprika, hagyma, fűszerek és a tetején feta sajt, egy pont megfelelő adag, kívül ropogós, belül puha barna kenyérrel. Szóval klassz volt, nem gourmet fogás, de 5 euróért a párizsi viszonyok között abszolút megérte és jól is laktam vele. A saláta és süti elfogyasztása közben zavartalanul dolgozhattam a laptopommal. Ideális hely akkor is, ha egyedül vagy.

Fizetéskor megkérdeztem, hogy mit lehet az isteni fahéjas sütiről tudni. Azt mondták, hogy egyszerűen Cinnamon rolls a neve és meglepő módon svéd sütemény, nem francia. Fel fogom kutatni a receptet!  

Az árak mellett az otthonos hangulat miatt is érdemes kipróbálni a Ten Belles-t! Ezt a helyet nem annyira a turisták, mint inkább a környékbeli franciák látogatják és ugye a turistáknak megvan az a fura szokása, hogy szeretnek olyan helyeket találni, ahol nincsenek turisták. A kávézóban egészen komoly kis konyhát visznek, amibe be is lehet kukkantani a galéria felé vezető lépcső mellett. Amikor ott voltam ketten is sürögtek a konyhában. A Ten Belles nagyon jó inspirációt adott nekem a Café Flore-hoz, én is egy ilyen barátságos, otthonos helyet szeretnék, ahol egyszerű, de laktató, finom ételeket lehet enni.

Tehát, ha a Gare de L’est környékén keresel egy nem annyira turistás hangulatú helyet, ahol 10-15 euróból jól tudsz lakni és jó kávét inni, a Ten Belles abszolút jó választás! Néha megéri a klasszikus turista útvonalat elhagyni és kipróbálni valami távolabbi, de eredeti helyet!

Ten Belles

10 rue de la Grange aux Belles

Legközelebbi metró megálló: Jacques Bonsergent (5-ös vonal)

Sokat hezitáltam rajta, hogy legyenek-e a blogon outfit posztok is. A blog Párizsról és a Café Flore kávézóról szól, nem szeretném nagyon összekutyulni a dolgokat és a kávézó indítás kulisszatitkairól elterelni azt a picike figyelmet, amit eddig sikerült megszerzenem. Mégis újra és újra felmerült bennem, hogy Párizsról írni, Párizst megfejteni a divat, az öltözködés, a ruhák és a külsőségek nélkül nem lehet. A francia életstílushoz ez is hozzátartozik, úgyhogy legküzdve minden komplexusomat, miszerint nem értek a divathoz, nem vagyok elég stílusos, felteszem ezt az outfit posztot. A képeket Jennivel még a párizsi utam előtt fotóztuk, itt Pesten. 

Az összeállítás kicsit önironikus. Nagyon komolyan vettem és picit talán el is túloztam a franciás attribútumokat. A piros svájci sapka, a kezemben szorongatott baguette, nagy napszemüveg, bőrkabát egy kicsit klisé, de mégis közel állnak hozzám. Azt hiszem nem kell olyan komolyan vennünk magunkat. A franciák sem teszik. A párizsi csajok egyébként nem meglepő módnn nem hordanak svájci sapkát, a bőrkabátot viszont annál inkább szeretik. A sapkát a Barett kalap és sapka boltban vettem és nagyon jól jártam vele, nem szúrós az anyaga, mint a Párizsban minden turitsa központban kapható olcsó változatoké. Szerintem még egy rózsaszín verziót is be fogok szerzeni náluk. 

Sapka / Hat: Barett

Felső / Shirt: H&M

Szokyna / Skirt: Zara

Táska / Clutch: Furla

Kabát / Coat: Mango

Cipő / Shoes: Zara

Naszemüveg / Sunglasses: Gucci

 Photo: Videoomédia

A Vanves bolhapiac a két hetes párizsi utam megkoronázása volt. Az indulás előtti utolsó napon találtam erre a fantasztikus helyre, ahol egyszerre lehet igazi kincseket találni és közben ráérősen beszélgetni a helyiekkel.

Aki látta az Éjfélkor Párizsbant, egy percet sem csodálkozik azon, hogy miért szerettem volna a párizsi utam alatt eljutni egy hangulatos bolhapiacra. Nálunk a családban az antik és retró tárgyak iránti vonzalom nem újkeletű dolog. Édesapám kamaszkora óta szenvedélyes régiséggyűjtő, anyukám pedig váltakozó lelkesedéssel támogatja a családi ház lakásmúzeummá, vagy néha egyenesen raktárrá alakítását. Az antik tárgyak iránti vonzalom engem is megfertőzött, édesapám lelkes gyűjtő szenvedélyének köszönhetően több száz régi parfümös üvegből és vintage táskából álló gyűjtemény vár a régi lányszobámban.

A párizsi tanulmányutam alatt a Montmartre-on laktam, egészen közel a Saint-Ouen-i piachoz, ami az egyik legnagyobb bolhapiac Párizsban. A praktikus lokáció ellenére mégis kihagytam ezt az élményt, mert a lakás felé vezető úton elhaladtunk mellette  el a transzfer autóval és úgy láttam, hogy a környék nem túl jó, így inkább letettem a látogatásról. Az utolsó napokban mégis elkezdte fúrni az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy igazi párizsi bolhapiac, úgyhogy újabb Google keresési akcióba fogtam és találtam is egy szimpatikus kis ajánlót.

A Puces de Vanves bolhapiac Párizs 14. kerületében található, a Marc Sangnier és a Georges Lafenestre sugárút találkozásánál. A legközelebbi metrómegálló a 13-as vonal Porte de Vanves megállója. Én a Montmartre-ról, egy átszállással közel egy órát metróztam odáig, de megérte! Már az első pillanatban éreztem, hogy ez pont egy olyan igazi franciás bolhapiac, mint amilyet kerestem! Maga a terület sokkal nagyobb, mint amekkorának első pillantásra látszik. Érdemes időben érkezni, mert bár hivatalosan délután 2-ig nyitva van, az árusok még jó idő esetén is korán, már 2 előtt elkezdenek pakolni. Persze, ha igazi régiség vadász vagy, akkor már reggel 7-kor ott toporogsz és segítesz az árusoknak kicsomagolni, hogy elsőként csaphass le a kincsekre.

A bolhapiacon már az első standon találtam egy a párizsi (és akár az itthoni) árakhoz képest szemtelenül olcsó kávés készletet. Két nagyobb és három kisebb babarózsaszín kávés csészét és hozzá tartozó tányért vettem összesen 2 euróért. A készlet nagy erénye, hogy a most divatos pasztell színekben pompázik és az alján a Made in France felirat szerepel. Egy igazi francia csészécske! Mint utóbb kiderült ez volt az egyetlen földi halandó számára megfizethető portéka az egész piacon. De azért nem kell elkeseredni! Kis kotorászás után nagyon cuki szuveníreket lehet itt találni!

A rózsaszín csészékkel a kezemben és a jó vétel elégedett mosolyával az arcomon tovább billegtem a standok között. A következő asztalnál már a kereskedővel is szóba elegyedtem. Laurent nagyon barátságos volt, kedvesen és nem túl tolakodóan bókolt. Ezek a franciák! A bolhapiacon jellemzően bútorok, ezüstneműk, porcelán készletek, régi lemezek, könyvek, selyemkendők és ékszerek között lehet bogarászni. Ezeken kívül láttam nagyon csinos régi fém sütőformákat is, beleszerettem egy arany lábakon álló márvány asztalkába és próbáltak rábeszélni egy eredetinek mondott vintage Hermés sálra, amit 100 euróért nem mertem megkockáztatni.  

A piacon való sétálás, bóklászás közben próbáltam néhány olyan életképet készíteni, ami visszaadja a hely hangulatát. Így fényképeztem le Yannick-ot, aki épp a frissen vásárolt festményéhez keresett képkeretet. Kiszúrta, hogy fényképezem, így beszédbe elegyedtünk. Megkérdezte, hogy tetszik-e a festménye, amire sajnos azt kellett mondanom, hogy nem, de szerencsére kellő humorral fogadta a nemleges választ is. Yannick elárulta, hogy gyakran jár a Vanves piacra, szereti a régiséget és van egy furcsa hobbija. Teniszütőket gyűjt. Régit is, újat is. Jannick aznapi szerzeményei között volt egy közel 100 éves napilap is, amely címlapján Roland Garros első világháborús pilóta szerepelt. Én addig nem is tudtam, hogy a francia tenisztorna nevét a pilótáról kapta, aki rendszeres látogató volt a mai stadion korábbi helyén álló teniszpályán.

A Venves bolhapiac messze van a turisták által látogatott helyektől, sokat kell metrózni, de az élmány akkor is megéri, ha nem vásárolsz semmit! Az eladók kedvesek, itt könnyedén beszédbe lehet elegyedni a helyiekkel. Az árak elég széles palettán mozognak, az én 2 eurós kávés készletemtől egészen a csillagos égig.

Marché aux Puces de la Porte de Vanves

Avenue Marc Sangnier et Avenue Georges Lafenestre

Legközelebbi metró megálló: Porte de Vanves (13-as vonal)

Nyitva tartás: Szombaton és vasárnap 7-től 14-ig

Az Ob-La-Di kávézó egy igazi modern, újhullámos, mégis barátságos és családias hangulatú hely. Jó a kávé, szép a sok márvány felület, kedves a barista lány és isteni a narancslekvár.

A kávézó a Filles de Calvaire metró megállóhoz van a legközelebb. Én a Montmartre-ról, a 12-es metró vonal Jules Joffrin megállójától lindultam, majd a Madeleine állomáson átszálltam a 8-as metróra, amivel a Filles de Calvaire megállóig mentem. A metró megállótól pár perces séta vezet a Boulevard du Temple-n a kávézóig. Az egész út 30 perc volt.

Az Ob-La-Di-ról az volt az első benyomásom, amikor megérkeztem, hogy éppen olyan cuki, mint az Instagram képeiken. Még a francia kávézókhoz képest is rengeteg a márvány felület. A pult és a fal melletti bárpult magasságú asztal is márványból van. Tökéletes terep klassz Instagram fotókhoz:)

Az enteriőr inkább indusztriális és minimalista, nem romantikus franciás. A plafonon nagyon menő rézcsövekből készített lámpa van. A falakat pedig valamilyen do it yourself-es megoldással festették rusztikusra. A kék-fehér cementlapok a padlón egészen a pultig futnak. Ez a kék-fehér kombináció nekem kicsit kilóg a belső tér többi eleméből, de ad a helynek egy jól felismerhető karaktert.

Az antik, már fekete pöttyös tükör keret nélküli felhasználása kifejezetten bájos, a padra erősített kis asztal pedig nagyon klassz megoldás a kis hely maximális kihasználására. Lehet, hogy ezt az ötletet én is felhasználom a Café Flore-hoz. Egyelőre talonba teszem. 

A picike csatos irattartóra erősített menüről én a tartine-t választottam vajjal és lekvárral. A tartine gyakorlatilag nem más, mint vajaskenyér. Amikor kikértem, ezt még nem tudtam, illetve nem emlékeztem rá. Még a gimiben tanultam franciául, nyelvizsgám is van, de 8 éve nem gyakorlom a nyelvet, sokszor alap szavak nem jutnak eszembe. Szóval, amikor megkaptam a vajaskenyerem lekvárral, kicsit csalódott voltam. Ez a csalódottság egészen az első falatig tartott. A narancslekvár leírhatatlanul finom! Függőséget okoz! 

Ehhez a lekvárhoz tényleg nem kell más, mint egy kis kenyér és jó vaj. Így tökéletes. A tartin után kértem még egy csokis cooke-t is. Ez volt épp a napi sütijük. Nem éppen hagyományos francia süti, de nagyon finom volt. Kívül ropogós, belül omlós. Nyami! Azt mondanom sem kell, hogy a kávé jó. Ami pedig a kávégépet ileti, La Marzocco-val dolgoznak. 

A felszolgáló lány igazi cuki francia csaj. Kockásinges, laza, szemüveges, közvetlen. Megkértem, hogy csináljon rólam egy fényképet, közben meglátott a telefonomon egy értesítést és a szövegből kitalálta, hogy magyar vagyok. Kiderült, hogy járt már Budapesten, és nagyon szépnek, de rendkívül nehéznek találja a nyelvet. Mit ne mondjak, a francia se könnyebb:) Később kiderült, hogy a nagyon franciásnak tűnő lány nem francia, hanem cseh. Úgy tűnik, hogy nem a franciák a legfranciásabbak, ami jó hír, így még nekem is van esélyem ilyesmire pályázni. 

Ha ez nem lett volna elég, a mellettem ülő modell kinézetű kínai lány megkérdezte, hogy a Szia magyar szó-e. Hiába, világváros vagyunk. Vele is elbeszélgettem picit, kiderült, hogy légiutaskísérő és csak 2 napot van Párizsban, utána repül tovább, a barátja pedig épp Budapesten van és ő írta neki chat-en, hogy “Szia”, ezért kérdezte. Tehát a kávé jó, a kaja egyszerű, de nagyon finom, a hely kellemes, az emberek cukik és még wifi is van és nem néztek rám morcosan, hogy végig a laptopom nyomkodtam. Kicsit nehezemre esett továbbindulni, pedig még 2 kávézó volt a listámon aznapra.

Az Ob-La-Di lett az egyik kedvencem, mert a mostanában jellemző minimalista kávézói design ellenére is van benne egy kis csavar, egy kis plusz, ami miatt elérik azt a hatást, amit minden kávézó szeretne: egyszerűen jól érzed magad és nincs kedved elmenni. Remélem, hogy sikerül ezt a titkot megfejteni és a Café Flore-ban is ilyen hangulat lesz majd! 

Ob-La-Di

54 rue de Saintonge, Párizs

Legközelebbi metró megálló: Filles de Calvaire (8-as metró)

Nyitva tartás: K-P: 8:00-17:00, Sz-V: 9:00-18:00 (Hétfőn zárva!)

Az Au Bon Coin bisztró egy igazi franciás hely, ahol kevés a turista, inkább a helyiek esznek-isznak itt, ettől pedig nagyon klassz hangulata van az egésznek. A libamáj kifejezetten jó, de igazából nem a kulináris élmény, hanem a hangulat miatt ajánlom ezt a helyet. 

Ebben a bisztróban kétszer is voltam, a hozzám két részletben ellátogató családom mindkét felével vacsoráztunk itt, így két menüről is be tudok számolni. Az első alkalommal az AirBnB-s szállásadóm, Julien tanácsára mentünk ide vacsorázni. Kifejezetten egy közeli helyet kerestünk, ebben kértünk tanácsot Julient-től. A bisztró a montmarte-i szállásomtól gyalog 10 percre volt, úgyhogy ez stimmelt is.

Első alkalommal nem foglaltunk asztalt és eléggé tele volt a hely, amikor megérkeztünk, de egy maximum 10 perces, pult mellett álldogálós, borozgatós várakozás után le is tudtunk ülni. Első alkalommal a hátsó részen egy francia társaság szülinapot ünnepelt épp. Hangos éneklés, koccintások, vidámság, ez tök jó hangulatot adott az egész helynek.

Velünk egy fiatal, kedves, pörgős srác foglalkozott, jófej volt és a pohár borunkat is csak egyszer felejtette el:) Külön imádtam, hogy a falon lévő krétatáblát, amire a menüt írták, szépen leakasztotta és lerakta a mellettem lévő székre. Ez kísértetiesen hasonlított a törzshelyünk, a Pasarét Bisztróban megszokott táblás őrülethez, csak ott még nagyobb a tábla és kedvenc pincéreim szépen maguk mellé szokták állítani.

Első alkalommal a libamájat, a Boudin Noirt, a Créme Brulée-t és a csoki fondant-ot kóstoltuk és mellé egy-egy pohár Pino-t kértünk. A bor kifejezetten jó és külön klassz, hogy egészen sokféle bort lehet pohárszámra kérni, szóval lehet kóstolgatni.

A libamáj és a hozzá felszolgált füge chutney kifejezetten finom, de a többi étteremhez viszonyítva egy kicsit drága. A Boudin Noir ízre, állagra jó, viszont a mellé szervírozott krumpli kifejezetten ízetlen. A desszertnél egy kicsit ráerősitettek, a Créme brulée és a csoki fondante is nagyon bejött, bár a fondante körül, alatt lévő vanília szósz erős jóindulattal sem nevezhető háziasnak, de maga a csoki krémes, lágy, pont jó. 

Az első látogatás után egy héttel mentem el újra a bisztróba. Másodszorra sokkal nyugisabb és így kevésbé hangulatos volt a hely. Nem voltak ünneplő franciák. Pech. Ismét rendeltünk libamájat és csoki fondante-ot és hogy legyen valami új is kipróbáltam a bárányt és kértünk egy salátát is.

A bárányom szerencsére nem volt túlsütve, még szép rózsaszín és finom puha volt, de finnyásabbaknak már egy kicsit sok filéznivaló lett volna rajta. Szerencsére én már fejlődöm. A hozzá felszolgált párolt ceruzabab és a ropogós házisültkrumpli nekem nagyon bejött. A salátáról itt és úgy egyáltalán Párizsban egészen mást gondolnak, mint otthon. Simán jól lehet lakni  egy ilyen óriási tojásos, sajtos, sonkás verzióval. Ugyan itt nem salade composée-nak hívják, de mégis valami hasonló formációról van szó. Egy mindent bele sali. 

A libamáj ismét nagyon finom volt, de másodszorra már nem toast, hanem pirított baguette járt hozzá, ami abszolút jópont. A salátához szintén kaptunk egy nagy kosár friss és szép lyukacsos baguette-et. Újabb piros pont. A csoki fondante percre pontosan olyan volt, mint első alkalommal. 

Az Au Bon Coin-t akkor érdemes kipróbálnod, ha a közelben laksz, vagy a környéken jársz (mondjuk megnézed a Sacé Coeur-t), de inkább a hangulat, mintsem a páratlan kulináris élvezetek miatt ajánlom! Barátokkal iszogatni, borozni és közben megéhezni és pár falatot enni nagyon hangulatos itt. Kevés a turista, franciák közt lehet vacsizni, kicsit elvegyülni, kicsit franciának érezni magad. A franciás klasszik hangulathoz híven az Au Bon Coin-ről nem sok mindent fogsz Facebook-on, vagy Instagram-on találni, és természetesen honlapja sincs a helynek, de a bisztró neve alá linkeltem a TripAdvisor értékeléseit. Ha nekem nem hiszel, nézd meg ott is!:)

Au Bon Coin 

49 Rue des Cloys, 75018 Paris

Legközelebbi metró megálló: Jules Joffrin (12-es vonal)

Egy hete vagyok Párizsban, 15 kávézót, éttermet próbáltam ki, ettem libamájat, Tarte Tatin-t, kóstoltam Ladurée macaront és rengeteg kenyér, baguette, vaj, lekvár párosítást. Picit elfáradtam, de továbbra is nagyon élvezem. Összefoglaltam nektek néhány szörnyen általánosító gondolatban az első hét tapasztalatait. 

A franciák kedvesek, barátságosak, közvetlenek és jó fejek! Az Eiffel-torony sokkal nagyobb, mint gondolnád! És elképesztő és csodálatos és lenyűgöző és nem lehet vele betelni! Magnifique! Sokkal hidegebb van, mint hittem. Sokkal! De a franciák nem fáznak, üldögélnek, beszélgetnek, dohányoznak a kávézó teraszokon. Mindenki elszántan dohányzik. Ide nem ért még el az egészség hullám.

A franciák jól és szívesen társalognak angolul (Legalábbis a kávézókban, éttermekben, pékségben és cukrászdában dolgozók, illetve a parkban padon üldögélő öltönyös irodista figurák.) A metró mozgólépcsőn a franciák nem állnak meg, mindenki szépen masíroz felfelé. 33 euró a büntetés, ha véletlenül nem megfelelő (pl. gyerekjegyet) lyukasztasz a metrón. A metró megállók sokkal logikusabban vannak kiírva, mint otthon. Egy hét alatt egyszer sem szálltam fel rossz irányba, pedig ez velem gyakran megesik.

Nem minden francia nő jár Dior-ban és Chanel-ben (NAHÁT!), de azért lehet marha jó streetfashion outfit-eket látni. A tipikus francia csajos szett: slimfit nadrág bokánál feltűrve (mondom, nem fáznak), sneakers, oversized ing, pulcsi, kardigán, télikabát, valami szőrme (imádják a bundákat), vintage napszemüveg. Minden gond nélkül tudsz este 7-kor friss baguette-tet venni. És a franciák tényleg baguette-tel a hónuk alatt rohangálnak. De úgy néznek rád, mint egy UFO-ra, ha piros barett sapkában, fehér-kék csíkos pólóban, baguette-tel a kezedben grasszálsz az utcán és közben marhára franciának érzed magad.

Az újhullámos francia kávézókban nagyszerű érzékkel vegyítik a modern és az antik, retro elemeket a berendezésben és imádják a márványt és a régi tükröket. 7 nap -  15 kávézó és/vagy étterem kisebb gyomor bántalmakkal és némi babaháj többlettel teljesíthető kihívás. Nem tudom megunni a jó kenyér, vaj, lekvár kóstolást. 

Az edzőteremben magadnak kell lakatot vinni, hogy bezárhasd az öltöző szekrényed és a recepciós szerint lakatot venni anywhere és everywhere lehet…És az árak nagyvonalakban, mert többen kérdeztétek: egy metró jegy: 1,8 euró, kávé: 3-5 euró, reggeli: 10 euró, egy baguette: 1 euró, libamáj: 14 euró, 3 fogásos menüvacsora menő étteremben: 39 euró, 5 db mini Eiffel utcai árusoktól: 1 euró, csiszolt üveg Eiffel szobrocska: 50 euró, 6 db Ladurée macaron: 17 euró

Hamarosan jelentkezem az ígért klasszik francia bisztró poszttal!

Az eredeti tervek szerint egyedül utaztam volna Párizsba, de az indulás előtt két nappal vettünk jegyet a páromnak és a kisfiának is, elvégre szállásom van, és hát "Paris is always a good idea"...Így az első három napban együtt fedeztük fel Párizst. Már amennyire három nap elegendő Párizs felfedezésére... 

Rynair géppel utaztunk. Nem hallottam túl sok jót erről a társágról, de a Wizzair nem indít járatot Párizsba. A gép valóban kicsit fapadosabb volt a szokásosnál is. Szűk kis ülések, pici kézipoggyász tartók. Az én kézi bőröndöm fel sem fért a kabinba, de összességében egy ilyen rövid, 2 órás úton nem is hiányzott különösebben a kényelem. A gép a Beauvais reptérre érkezett, ami 84 km-re van Párizstól. Az utazás előtt azt olvastam, hogy innen csak transzfer busszal lehet a városba jutni. Kicsit aggódtam, hogy kavarogni fogok a reptéren és nem fogom megtalálni a buszt, de ahogy leszálltunk és felszedtük a csomagjainkat egyből a jegyautomatákba botlottunk. Elkerülni sem lehet őket. A jegyautomatákkal szemben egy kis pultban megláttuk a Supershuttle-t is. A pultban a Supershuttle munkatársa kedves volt és jól beszélt angolul. Fejenként körülbelül 10.000 Ft-ért egy óra alatt vittek be a városba. Én a Montmartre-on béreltem szállást, a belvárosba lehet, hogy pict több idő lett volna. (Supershuttle-t a visszafelé útra előre is tudsz magadnak rendelni telefonon, vagy online foglalásal.)

A lakást AirBnB-n foglaltam. Őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy Párizsban máshol foglaljak szállást. Meg sem néztem a booking.com-ot. AirBnB-n napi 50 euróért picike, de egész hangulatos lakásokat lehet találni, de majd egy külön posztot fogok szentelni a szállás témának, ahol bemutatom az én lakásomat is. Már a szállás felé vezető úton 1 óra körül kaptam meg az AirBnb-s szállásadóm üzenetét, miszerint közbejött egy találkozója és a megbeszélt 3 óra helyett csak 4-kor tudunk találkozni. A franciák elég lazák, nem pánikolnak túl semmit. Én merev magyar viszont kicsit morcos voltam, hogy egy nagy és két kis bőrönddel kell várakoznom, de végülis nem volt vészes. A Supershuttle a lakás előtt rakott ki, a környéken próbáltunk egy szimpatikus helyet találni, ahol megebédelhetünk és megvárhatjuk a laza francia szállásadónkat. Körülbelül 2 perces sétával sikerült egy szimpatikus helyet találni. Ne egy menő francia éttermet képzeljetek el! A pincér egy kedves rocker nagypapa néhány fém karlánccal és viszonylag hiányos fogsorral. A hely a kelleténél kicsit dohányfüstösebb volt és az ételek sem egy elegáns étterem fogásai voltak, de nem lehetett okunk a panaszra! Én az utazás előtt olvasott ajánlók alapján az egyik Salade Composée-t kértem. Ezt mindenhol nagyon dicsérték, nem hiába. A salátám óriási volt mennyiségre és minőségre is. A saláta tetején egy nem kis libamáj pástétom csücsült, körben kacsamell, alatta valami olyan része a kacsának, amit, ha tudom, hogy mi az biztosan nem eszek meg, így viszont jóízűen megettem mindet. 

Az ebéd után a megbeszélt 4 órára már a szállás bejáratánál várakoztunk. Szállásadóm, Julien persze nem volt ott és sem az sms-emre, sem a telefonhívásomra nem válaszolt. Körülbelül negyedóra és három telefonhívás múlva sikerült felvenni vele a kapcsolatot. Azt mondta, hogy üssem be a kaputelefonnál a kódot, amit kaptam. Mondtam neki, hogy nem tudom a kódot, így lejött értünk. Kiderült, hogy az AirBnB fiókomban az útvonal menüpont alatt a kapukódot is megkaptam és Julien fent várt minket. C'est la vie. Julien a várakozásért cserébe plusz törülközőt, tusfürdőt és egy kifejezetten jó bordeaux-i bort hozott. Nagyon elszégyellhette magát:) A lakás alapvetően olyan, mint a képeken. Színes és bohém, néhány átalakított antik bútorral:

Elképesztő, hogy három nap alatt is mennyi minden történik. Még az első napomat sem tudtam teljes egészében leírni. Este még egy megfagyós, szeles, pezsgős Eiffel-torony túra is volt, de ez is külön posztot érdemel. Coming soon et á bientôt!

Mindig is rajongtam Párizsért, a francia nők stílusáért, az isteni baguette-ért és croissant-ért. Három évvel ezelőtt valóra vált az álmom és mindössze egy napra, de eljutottam Párizsba. Hajnalban indultunk Brüsszelből vonattal, a Gare du Nord-ra érkeztünk. Bementünk az első utunkba eső kávézóba. Tejeskávét, croissant és baguette-et kértünk vajjal, lekvárral. Ahogy ettem a baguette-et arra gondoltam, hogy boldog vagyok, ami szörnyen giccses, de nincsenek rá más szavak.

Az isteni péksüteményekhez hasonlóan katartikus élményeket váltott ki belőlem az Eiffel-torony. Soha, semmilyen nevezetesség nem volt rám még ilyen hatással. Rengeteg fényképen, filmen láttam már, mégis élőben annyira sokkoló volt a látvány. Jóval nagyobb, monumentálisabb és lenyűgözőbb volt, mint képzeltem. Hiába kommersz és giccses én azóta is imádok mindent, ami Eiffel-tornyos. Ahogyan a romantikus nők többségének, nekem is régóta dédelgetett álmom volt, hogy egy olyan picike franciás hangulatú kávézót nyissak, ahol finom a kávé, jó a baguette és kellemes a társaság. Egy olyan hely, ahol úgy érezheted magad, mintha látogatóban lennél egy kedves francia barátnődnél, aki megkínál a nappalijában egy finom tejes kávéval és néhány incsiklandó madeleine-nel.

Nemrég nagy levegőt vettem, kiléptem a komfortzónámból - mert a bölcs Facebook posztok szerint azon kívül történnek a csodák - és a családom, barátaim óriási segítségével nekiláttam megvalósítani az álmomat. A blogot azért indítottam, hogy beleshessetek a kulisszatitkokba. Szeretném megmutatni, hogy mi minden történik az ötlet megszületésétől egészen a megvalósulásig, hogy hogyan születik egy francia hangulatú kávézó. Lesz sok-sok gasztro és do it yourself poszt és néhány irodalmi vonatkozású bejegyzés is, mind-mind párizsi tematikával. Egy pici Párizs Budapesten. Ha szereted Párizst, jártál már ott, vagy még csak vágysz rá, itt otthon fogod magad érezni!

Holnaptól már Párizsból jelentkezem!:)