Minden, ami Párizs

Café Flore

Café Flore

Párizs legjobb cukrászdái_első nap

2018. június 26. - Café Flore

 Tavaly a születésnapomat a kávézóban egy 15 órás munkanappal ünnepeltem, aminek ugyan megvolt a maga romantikája, de idén szerettem volna máshogy tölteni ezt a napot. Bepótolva a tavalyit is, idén Párizsban a legjobb cukrászdák tesztelésével ünnepeltem. Az utat ez a cikk inspirálta: The Best Pastries in Paris According to Top chefs. A beszámolóban megmagyarázok majd néhány olyan dolgot, amikről azt gondolom, hogy nem mindenki ismeri, de a gasztro szakértőktől előre is elnézést kérek, ha esetleg nem Larousse nagylexikonba illő lesz a magyarázat.

img_20180624_185921.jpg

Pont a születésnapomon május 29-én indultunk és június 1-én érkeztünk vissza, tehát 4 napunk volt a 13 cukrászda tesztelésére. Air France légitársasággal repültünk, ami meglepő módon olcsóbb volt, mint a fapados Ryanair. Érdemes mindig csekkolni az árakat és figyelembe venni, hogy a fapados gépek a Beauvais reptérre mennek, aminél még egy jó órás shuttle buszos utazással (ha van éppen, mert volt már, hogy nem találtunk), vagy ha végképp nincs más, akkor 100 eurós taxizással is számolni kell. Szállást az Airbnb-n foglaltam az Opera közelében, ami lokációban szuper volt! Délután 3 körül foglaltuk el a szállást és egyből a Frenchie felé vettük az irányt. Gregory Marchand éttermével már régóta szemeztem, de gyakorlatilag lehetetlen asztalt foglalni, pedig most aztán tényleg időben nekiláttam! Lehet, hogy pont emiatt nyitották meg a Frenchie to go-t, ahol klasszikus (Reuben szendvics) és extra street food finomságokat (homáros szendvics) készítenek.

img_20180624_185830.jpgA hely szörnyen újhullámos, fiatalos és menő. A konyha kb. nyitott, lehet látni, ahogy szorgoskodnak bent, de ami ennél is nagyobb poén, hogy szem és fül tanúi lehettünk, ahogy a szakácsok, konyhai dolgozók a hely előtt, az utcán állva beszélik át a menüt, kezükben egy tál vöröshagymával és egy zacskó marhalábszárral. Azt hiszem, ha itthon egy HACCP-s ilyet látna, azonnal szörnyet is halna...hűtőlánc és társai… Szóval érdekes tapasztalat volt, hogy ahol a minőség gyakorlatilag a legjobb kaja témában (Franciaország), ott abszolút nincsenek (vagy nem veszik komolyan - nem ismerem a francia szabályozást) a nálunk ismert szabályok, simán lerakhatják a vendégtérben a földre ládában az alapanyagokat, lisztes zsákokat, kimászkálnak az utcára vele, nyitott konyhában készítik a süteményt, miközben a vendég rendelését veszik fel.

img_20180624_185654.jpg

A Reubenem és a sült krumplim nagyon finom volt, ott ropogott és ott volt szaftos, ahol kell. Ervin szerint a pulled pork szendvics nem volt semmi különös, erről nem tudok nyilatkozni, nem kóstoltam, még a Reuben-nel sem tudtam megküzdeni, a fele megmaradt. Összességében egy gyors ebédnek jó volt, de továbbra is bennem maradt a kíváncsiság az étteremmel kapcsolatban. A Rue du Nil-be viszont már maga az utca miatt is érdemes ellátogatni, iszonyatosan bájos a 3 Frenchie egységgel (borbárjuk is van az utcában), újhullámos kávébolttal, delikátesz boltokkal.

Frenchie to go

Honlap: www.frenchie-restaurant.com

Cím: 5-6 Rue du Nil

Legközelebbi metró megálló: Sentier (3-as vonal)

Nyitva tartás: Hétfő - Péntek 8:30-16:30

Szombat-Vasárnap 9:30 -17:30

Le lehet ülni helyben megenni a finomságokat. 

A gyors ebéd után rá is tértünk a desszert pályára! A 13 cukrászdát helyszín szerint csoportosítottam, így első nap a Frenchie után Jean Paul Hévin felé vettük az irányt. A Rue Saint Honoré-n lévő üzletet választottam, ebben az utcában csak úgy cél nélkül bóklászgatva is igen sok a látni és kóstolnivaló. Édes kis niche parfüm boltok, nagy divatházak szalonjai és csoki boltok váltogatják egymást. Hévin egy kis átriumos házban van, cukrász sütemények, macaronok, csokidrazsék, táblás csokik, pâte de fruits és karamell csábít a boltban. Végül olyan finomságokra esett a választásom, amik már a Les Cadeaux de Flore boltocskában is szóba jöhetnek mint termékek. Karamellt, pâte de fruits-t, táblás csokit és "csak úgy megenni" macaront zsákmányoltam. A pâte de fruits mostanában nagyon izgatja a fantáziám. Még tavaly decemberben zsákmányoltam egy dobozkával Pierre Hermé-nél és azóta teljesen rákattantam. Ez a tipikusan francia "confiserie" termék gyakorlatilag egy kifinomult gumicukor, ami gyümölcsből, vagy gyümölcspüréből cukorral, pektinnel, citromsavval készül. Még terveim vannak ezzel a finomsággal!

img_20180624_190005.jpg

Őszinte leszek, az Hévin macaron nem nyűgözött le (ebben nekem Pierre az isten), a többi finomságot pedig csak később kóstoltuk meg együtt a kávézóban. A pâte de fruits egyesek szerint (Szandi és Ervin) jobb, mint Pierre Hermé-nél, mert savasabb és lágyabb az állaga, a kis karamell kockákért pedig mindenki megőrült. A cikk szerint itt a pomme de terre névre hallgató és krumplira hasonlító desszertet kell kóstolni, ami nem más mint egy csoki ganache marcipán köntösben egy kis narancshéjjal, alkohollal, mazsolával és dióval. Akkor a rue Saint Honoré boltban nem volt pomme de terre, de később a Lafayette-ben lévő üzletben sikerült elcsípni. Ezt Szandinak adtam, így nincs róla saját élményem.

img_20180624_200700.jpg

Jean Paul Hévin

Honlap: www.jeanpaulhevin.com/fr/

Cím: 1. kerület, 231 Rue Saint Honoré

Legközelebbi metró: Tuileires (1-es vonal)

Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 10-től 6-ig

Ajánlott: Karamell minden ízben és pate de fruit

Nem lehet leülni, csak elvitel

Hévin-től egyenesen Sébastien Gaudard felé vettük az irányt, ahol a vezérfonalként szolgáló cikk szerint a Le Mussipontain desszertet kell kóstolni. A Louvre-al szemközt található cukrászdában és teaházban szerencsére le is lehet ülni, így az ajánlott desszertke mellett sikerült az első születésnapi pohár pezsgőmhöz is hozzájutni. Jupiiii! Ha a nyári időszakban látogattok el Gaudard cukrászdájába és a teraszon üldögéltek, akkor is érdemes benézni a boltba, már maga a berendezés is megér pár perc ámuldozást, de a bonbonos pultot, a cukrászsütemények látványát, az üvegcsében ázó rum babákat (baba au rhum - Poirot egyik kedvence) és a habcsók felhőcskéket sem szabad kihagyni! Gaudard egy igazi csodavilág! Apropó rumbaba! A Larousse gasztronómiai lexikon szerint a rum baba Stanislas Leszczinski lengyel király nevéhez kötődik, aki túl száraznak találta a kuglófot, ezért meglocsolta rummal, majd lelkes Ezeregyéjszaka olvasóként kedvenc hőséről, Ali babáról nevezte el. 

img_20180624_190050.jpg

A Mussipontain desszert egy habcsókból, vanília krémből és karamellizált mandulából készült egyszerűnek látszó, de nagyon is rafinált kreáció. Nem akarom lelőni előre a poént, de ez volt az egyik kedvencem! Annyira vaníliás, annyira krémes és közben ott van az a kis ropogós habcsók réteg! Imádom!

img_20180624_204903.jpg

És íme belülről ez a mesés desszert:

img_20180624_190202.jpg

Sebastien Gaudard

Honlap: www.sebastiengaudard.com

Cím: 1. kerület 1 rue des Pyramides

Legközelebbi metró megálló: Palais Royal Musée de Louvre, vagy Tuileiries

Ajánlott: Le Mussipontain és habcsók csomag elvitelre

Nyitva tartás: Keddtől szombatig 10:00 - 19:30

Az isteni Mussipontain után hazamentünk picit pihenni és készülődni a szülinapi vacsorára, amihez a Le Fumoir-ba foglaltam asztalt. Itt már egyszer a két hetes párizsi utam alatt vacsoráztunk és minden isteni volt, úgyhogy bár szeretünk új helyeket kipróbálni, ezúttal inkább visszatértünk egy már bevált étterembe. A Fumoir szintén a Louvre mellett van és bár elegánsabb, mint egy klasszikus francia bisztró, de lazább a hangulat és jóval barátságosabbak az árak, mint egy nagy Michelin csillagos étteremben. Van amouse buche (kis üdvözlő falatka, amiben a séf meg tudja mutatni ötleteit, gondolkodásmódját, miközben ingeri a szemet, és felizgatja az ízlelőbimbókat) de nincs sajt kocsi és petit four (egy falatra elfogyasztható, kis cukrászsütemény, amelyet régen alacsony hőfokon sütöttek, innen ered az az elnevezése), viszont minden asztalnál igazi franciák ülnek! Imádom, ahogy zsizsegnek, dumálnak, boroznak, élnek! Külön felhívnám a figyelmet a vidáman integető, poharát emelő hölgyre a képen!:)

img_20180529_203909.jpg

És akkor lássuk a menüt! A Fumoir-ban 2 vagy 3 fogásos menü van, a 3 fogás 39 euro, ami párizsi viszonylatban és az ételek ár-érték arányát tekintve nagyon jónak számít. Az étlapot most kivételesen nem fotóztam le, de elég sok mindenből lehetett választani. Én előételnek spárgát kértem, Ervin kacsa salátát. Mindkettő pompás volt. A spárgát össze sem lehetett hasonlítani az itthon kapható spárgákkal! Főételnek én kacsamellet, Ervin halat választott. Szintén nem volt panaszunk! A desszerteknél nagyon nem volt hezitálás, Ervin imádja a rebarbarát, így ő a bodzás-rebarbarásra, én pedig a habcsókos-epres tányérdesszertre szavaztam. Minden isteni volt, de talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy nekem a desszert ízlett a legjobban.

Ervin kacsasalátája:

img_20180529_212835.jpg

Az én epres-habcsókos desszertem fagyival és pisztáciás piskóta alappal: 

img_20180625_134801.jpg

Le Fumoir

Honlap: lefumoir.com

Cím: 1. kerület, 6 rue de l'amiral Coligny

Legközelebbi metró megálló: Louvre Rivoli

Ajánlott: vacsora menü 3 fogással

Nyitva tartás: minden nap 11-től éjjel 2-ig

 

Ha Párizsban jártok a Fumoir-t és Gaudard cukrászdáját ne hagyjátok ki! Hamarosan jelentkezem a második nap beszámolójával, Cedric Grolet élethű gyümölcs süteményeivel, a legrégebbi francia cukrászdával, choux á la créme teszttel és a La Pâtisserie des Rêves süteményeivel!

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeflore.blog.hu/api/trackback/id/tr114068987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.28. 02:38:39

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.28. 10:43:57

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/
süti beállítások módosítása