Minden, ami Párizs

Café Flore

#floretogo: urban outfit és takeaway finomságok

2017. április 14. - Café Flore

Már megszokhattátok tőlem, hogy annak ellenére, hogy imádom a kávézót, nem rejtem véka alá, hogy ez időnként milyen nehézségekkel és (számomra) nem várt akadályokkal jár. Például sokszor csak utólag kapcsolok, hiába mondják körülöttem, hogy mit és hogyan kellene. Így jártam a süteményes pulttal is. A nyitáskor valahogy kimaradt, elmaradt - pedig állítólag többen mondták, hogy kellene -  majd csak hónapokkal később éreztem a hiányát. A nyitás körüli őrületben annak ellenére, hogy készültünk elvihető sütikkel, szendvicsekkel, nálunk egész nyáron szinte semmi elvitel nem volt, mert mindenki a teraszon ráérősen omlettezett. Csak hónapokkal később, október, november környékén kezdtem el érezni az elviteles termékek és az ezekhez szükséges szendvicses-süteményes pult hiányát.

Elképzeltem egy olyan süteményes pultot, aminek a hűtő része nem látszik, csak maga a kínáló rész, ami csupa üveg, ezért nagyon szépen látszódnak benne a termékek. Mindenképpen egyedi pultot szerettem volna, nézelődtem több cégnél, de nem boldogultam a dologgal. Egyszer még az Édesség Laborba is bekönyörögtem magam megnézni, hogy hogy is néz ki egy ilyen hűtőberendezés a pult másik oldaláról. A csajok nagyon kedvesek voltak, írásban és személyesen is próbáltak nekem segíteni. Végül Kitti, aki akkor felszolgálóként dolgozott nálam, ajánlotta a nevelőapját, aki az üveg részét meg tudná csinálni és tudna szakit a hűtős részére is. Péter eljött, felmérte a pultot, adott ajánlatot. Januárban fizettem neki előleget, hatszor lemondta a megbeszélt időpontot, majd hetedjére teljesen eltűnt. Emiatt 2 hónapot csúsztam a teljes elviteles projekttel, március közepén még se hűtőm, se előlegem nem volt, viszont rohangálhattam a rendőrségre feljelentést tenni. 

A feljelentés intézése mellett újra nekifogtam az egyedi hűtőpult ajánlatok bekérésének, majd realizáltam, hogy annyiért, amennyit én most erre tudok szánni normális cég - amelyik nem lép le az előlegemmel - nem fogja elvállalni. Volt az elején egy olyan gondolatom, hogy a finom termékek és a szép csomagolás mellett maga a pult is nagyon fontos, ezért hónapokat töltöttem el a pult kérdéssel. Utólag most már belátom, hogy nem feltétlen a hűtőpulttal kell egyediséget vinnem az elviteles projektbe. (Erre mondaná most a kedvesem, hogy milyen jó hogy fél év után leesik nekem is. Haha:D) Ez sem az önmegvalósítás, sem az üzlet részét nem viszi előre, úgyhogy vettem (egy nagy levegőt, majd) egy olyan kis pultra helyezhető hűtővitrint, ami ugyan sok kávézóban megtalálható és inkább kitaláltam mást, ami viszont csak nálam lesz!:) Tádáááááám:

_dsc6361_30-as.jpg

Itt most nem feltétlen a szendvicset kell figyelni, hanem azt a táskaszerű papírtartót, amit a kezemben lóbálok!:) Az az álmom/tervem, hogy a #floreto go elviteles termékek lesznek a legmenőbb kiegészítői egy városi, rohangálós outfitnek! Nem csak termékeket, hanem hangulatokat szeretnék nektek megmutatni (mint a nem elviteles Flore-nál). 

_dsc6374.jpg

Az elviteles csomagolást Góra Edina barátnőmmel terveztük. Edinát már ismerhetitek a karácsonyi ajándék dobozok kapcsán is. Az eddigi munkáimat összevetve (ugye marketing projektmenedzser és tanácsadó voltam a kávézó előtt) Edina az egyetlen grafikus, akinek a munkájával elégedett vagyok, úgyhogy bátran hallgattam a tanácsára, amikor azt mondta, hogy az első, nyitáskori arculatunk nem igazán fejezi ki, hogy milyen a Flore, úgyhogy tervezzük át! (Az első nem Edina munkája volt.) Edinával bartell alapon dolgozunk együtt, rengeteget segít nekem a grafikában, cserébe pedig mindenféle bölcs marketing tanácsokkal látom el a Lélekkapu és a most induló Shenmen vállalkozásával kapcsolatban. 

_dsc6399.jpg

Az elviteles csomagoláshoz szendvics szalagot, matricákat és a - szerintem - nagyon egyedi pohártartót terveztünk. Eredetileg ezt a pohártartót azért szerettem volna, hogy kényelmesebben tudjatok két kávét elvinni, de azán valamikor a tervezés közben ihletet kaptam és kitaláltam, hogy az lenne az igazán klassz, ha a szendvicseken kívül minden terméket ebbe csomagolnánk. Szandi (ha még nem ismeritek, a cukrászom) egyébként is több elviteles pohárdesszertet tervezett, úgyhogy a termékek is passzoltak az ötlethez. 

_dsc6366.jpg

Bevallom az ötlethez több inspirációt is lestem Pinterestről, de a végső forma, így hogy desszertekhez, salátákhoz is alkalmas, azt hiszem, hogy teljesen egyedi lett! A grafikai terv és kézzelfogható termék közt azért több nehézség is akadt. Az első nyomda, akivel dolgozni akartam, a legjobb szándékuk mellett sem tudta azt a menta színt produkálni, amit szerettem volna, így több színminta után Edina javaslatára másik nyomdát választottunk, ahol a szín tökéletes lett, de sajnos a pohártartón lévő perforáció nem sikerült. Mivel azt találtam ki, hogy kávét, pohárdesszertet, salátát, gyümölcssalátát, narancslevet is szeretnék nektek ebben a cuki táskaszerű tartóban adni, két különböző méretű "lyukat" kellett rávarázsolnunk. Azt találtuk ki, hogy a kisebbik átmérőjű kört kivágatjuk, a nagyobbat pedig csak perforáltatjuk, így bármilyen kombinációban kérhetitek az ételeket/kávét/narancslevet. Persze itt is akadt egy kis probléma:D A stancoló sajnos úgy készítette el a perforációt, hogy lehetetlen volt kiszedni a papír eltépése nélkül. Ez újabb kört jelentett a nyomdában, ahol végülis két apró módosítással sikerült megoldani a problémát! Juhuuu!

_dsc6414.jpg

A végleges pohártartó egyik oldala fehér, Flore logós, a másik oldala menta alapon tulipán mintás. Mindkét oldala használható, ha a logós oldala van kívül, akkor a tulipánok oldalról kandikálnak ki. A kisméretű kör alakú kivágás tökéletesen passzol a 2 és a 3 dl-es kávés poharakhoz, hosszú kávét, flat white-ot, doppiót, cappuccino-t, lattét tudtok ebben vinni, valamint a 2 dl-es narancslé, a kis méretű gyümölcssaláta és az elviteles poharas sajttál is tökéletesen elfér benne. Ha nagyobb méretű salátát, gyümölcssalátát, vagy 3-4 dl-es frissen facsart narancslevet kértek, akkor a perforáció mentén felhajtjuk a kis füleket és kényelmesen elfér benne a nagyobb pohár is. A fül résznél félig ki van vágva a papír, ezt itt csak egyszerűen behajtjuk és kész is a kis elviteles táska füle. 

Miután kaptam a nyomdától három olyan mintadarabot, amilyen a többi pohártartó is lesz, felkerestem Kollárik Ágnes fotóst, akit Dorothy's Fashionland blogger révén ismertem meg (1-2 hónapja együtt reggeliztek nálam). Kifejezetten outfit fotókkal szeretném nektek megmutatni a #floretogo projektet, Ági pedig Dóri képei alapján ebben biztos otthon van. 

_dsc6422.jpg

Sokat töprengtem, hogy mi legyen az elviteles fotózás "outfitem", de végül egy farmeres verziónál kötöttem ki. Ez a mellényt leszámítva pontosan olyan, mint amiben tényleg rohangálni szoktam a hétköznapokban. A farmert nemrég vettem a Zara-ban. Ez olyan mostanában menő "bokalengetős" fazon. Legalább nem kell felvarratni:D A mellényt még a tél végi leárazásokon lőttem szintén a Zara-ban féláron, de azóta még nem volt rajtam. Van egy ilyan parám, hogy a 163 centimmel nem feltétlen előnyös, de a fotókon jól mutat. A táskát néhány hete a parndorfi outletben találtam, a cipő Branch Shoes-os. Nem vagyok magassarkús típus, hétköznap mindig lapostalpú kényelmes cipőben rohangálok (olyan furcsa is lenne, ha ott kopácsolnék a padlón körömcipőben a kávézóban:D)

A fotókat a kávézó közelében, a vár felé sétálva készítettük. Gyakran járok erre, mert az első kerületi önkormányzat ügyfélszolgálata fent a várban van, sokszor kell a kávézó ügyeit intéznem itt. Ilyenkor nekem is nagyon jól jön, hogy gyorsan felkaphatok egy kávét és valami finom harapnivalót, amit akár menetközben is meg tudok enni. Ilyen finomságokat most már nem csak én kaphatok Szanditól és Krisztitől, hanem napokon belül ti is! Ha minden igaz, akkkor keddtől indul a #floretogo! 

 

Farmer és gyapjú mellény: Zara

Sneakers, bucket bag és póló: Michel Kors

Napszemüveg: Komono

Elviteles táska: Café Flore Matin et Soir

Fotó: Kollárik Ágnes

 

A bejegyzés trackback címe:

http://cafeflore.blog.hu/api/trackback/id/tr9512424721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.